Zárnyitás SOS

Zárnyitás Budapesten roncsolás mentes módszerrel. Ha nem tudja kinyitni ajtaját, mert becsapódott, és bent felejtette a kulcsot vagy tönkre ment a zár és nem tudja elfordítani a kulcsot. Segíteni tudunk akkor is ha elhagyta kulcsát, vagy beletörte a zárak valamelyikébe. A roncsolásmentes zárnyitás elsősorban azt jelenti, hogy az ajtó illetve jó esetben a zár sem fog roncsolódni. A zárbetétet általában cserélni kell, hogy a továbbiakban is biztonságosan lehessen bezárni az ajtót.

zarnyitas-sos

A zárnyitás után gondoskodunk róla, hogy ügyfelünk ajtaja zárható legyen zárjavítással (amennyiben lehetséges) illetve zárcserével.

Kinyitunk bármilyen zárat

Bármilyen zárat kinyitunk biztonsági zárat, hevederzárat is. Ezek meghibásodása esetén is hívhat bennünket. Gyorsan és szakszerűen nyitjuk az ajtót, ha kizárta magát, vagy meghibásodott a zár az ajtóban. Ha csak becsapódott az ajtó az másfajta módszert kíván mintha kétszer rá is fordította a nyelvet. Mi valóban bármilyen zárat ki tudunk nyitni, ezért tehát bármikor hívhat bennünket SOS zárnyitó ügyeletünkön keresztül bármilyen napszakban akár éjjel, akár nappal. Minden esetben kedvező árakon dolgozunk Budapesten és Pest megyében egyaránt.

Ingyenes költségbecslés, magas színvonalú zárnyitó szolgáltatások. Zárcsere, zárnyitás, zárbetét csere, zárszerviz, zárjavítás, biztonsági ajtó zárcsere, zárszerviz Budapesten.

Miről veszem észre, hogy hamarosan elromlik az ajtózár?

Csak a gördülékenyen, könnyedén működő zár nevezhető megbízhatónak. A zár is olyasmi, mint egy finom óraszerkezet másfajta funkciókkal. Viszont a záraknál is fontos az olajozott könnyű működés, hogy bármikor ki tudjuk nyitni az ajtót a hozzá illeszkedő kulcsokkal. Ha a zár megsérült, vagy kezd elromlani, annak általában vannak előjelei. Nehezen akadozva fordul el a kulcs a zárban, nehezen lehet lenyomni a kilincset, a kulcs elfordításnál megakad, vagy többszöri behelyezés után lehet csak elfordítani a kulcsot. Ez annak a jele, hogy elkoptak a zárban az alkatrészek, és kezd megbízhatatlanná válni. Egyébként ezzel szorosan összefügg, hogy ha különböző zárakat hasonló kulcsokkal nyitunk, akkor érdemes megjelölni a kulcsokat, hogy melyik kulcs melyik zárat nyitja. Ha összekeverjük a kulcsokat és rossz kulccsal erőltetjük a zár nyitást akkor megsérülhet vagy akár bele is törhet a kulcs a zárba.

Zárnyitás Budapest, 0-24-óráig azonnal indulunk. Budapest I. kerület Krisztinaváros, Tabán, Víziváros, II. kerület Rózsadomb, Hűvösvölgy, III. kerület Óbuda, Óbudaisziget, Békásmegyer, IV. kerület Újpest, V. kerület Belváros, Lipótváros, VI. kerület Terézváros, VII. kerület Erzsébetváros, VIII. kerület Józsefváros, IX. kerület Ferencváros, X. kerület Kőbánya, XI. kerület Kelenföld, XII. kerület Hegyvidék, XIII. kerület Angyalföld, XIV. kerület Zugló, XV. kerület Újpalota, Rákospalota, Pestújhely, XVI. kerület Árpádföld, Mátyásföld, Cinkota, XVII. kerület Rákosmente, Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, XVIII. kerület Pestszentlőrinc, Pestszentimre, XIX. kerület Kispest, XX. kerület Pesterzsébet, XXI. kerület Csepel, XXII. kerület Budafok -Háros XXIII. kerület Soroksár.

Ajtótól, illetve a zártól is függ, hogy mennyi ideig tart a zárnyitás kulcs nélkül. Hagyományos a zár vagy biztonsági zár stb. Ez pár perctől egy óráig is tarthat a nyitás nehézségi fokától függően.

Zárszerviz, zárjavítás, zárcsere

Zárnyitás után a zárhatóság helyreállítása, zárcserével vagy zárbetét cserével. A zárbetétekből többféle is létezik, általában az árak tükrözik a zár biztonságának mértékét is. Ha nehezebb kinyitni egy zárat az általában drágább és minőségi megoldásokkal van elkészítve. Az olcsó és gyengébb minőségű „budget” zárak könnyebben nyithatóak.. A zárakra is elmondható, ami az óraművekre, az egyedi megoldású drágább és precízen elkészített szerkezeteket nehezebb kinyitni még a szakembereknek is. Nem igaz, hogy minden zárat ki lehet nyitni teljesen roncsolás mentesen. A hengerzár törés is gyakori módszer, azonban ilyenkor a zárbetétet értelemszerűen cserélni kell, viszont a zárszerkezet hibátlan marad. A több biztonságos zár jobban védi otthonát. Az a betörő, aki látja, hogy több biztonságos zárral védjük otthonunkat, nem nálunk fog bepróbálkozni, hanem kevésbé védett helyet fog keres magának. A Youtube illetve más csatornák segítségével az arra fogékony személyek hamar megtanulhatják az olcsó és nem biztonságos zárak könnyű kinyitásának módszereit. Azonban szakszerű segítséggel meg lehet előzni, hogy nálunk próbálkozzanak.

Biztonságos otthon

Ha biztonságos otthont szeretne magának akkor célszerű már a bejárati ajtók illetve zárszerkezetek megvételéhez is segítséget kérni. Munkatársaink kérés esetén segítenek kiválasztani azokat a személyre szabott megoldásokat, amelyeknek segítségével Ön is nyugodt lehet afelől, hogy értékei biztonságban lesznek. Természetesen a többféle védelmi módszer nagyobb biztonságot ad, de a különféle zárnyitási módszerek ellen védő zárak, illetve zárbetétek beszerzése és szakszerű felszerelése alap kell, hogy legyen minden háztartásban.

Zárak karbantartása, javítása

A másik fontos tényező, hogy a zárak és zárszerkezetek mechanikusan működő finom szerkezetek. Ezek időnként karbantartást is igényelnek, illetve tisztítást, olajozást stb. mint minden más súrlódó, mozgó finom szerkezet. A levegőben található porszemcsék nem kímélik a zárat sem, ráadásul a kinyitás és becsukás jelentős energiával jár, amelyet a kulcson keresztül adunk át a zár és retesz számára. Ezért ezek tisztítása és karbantartása sem árt bizonyos időközönként. Mindig jobb időnként zár szerelőt hívni a zár karbantartásához, mint éjjel zárnyitót, mert nem tudunk bemenni a lakásba. Ha szükséges a zárak karbantartása, tisztítása, olajozása hívjon bennünket.

Zárszerelő mestereink nem csak a zárnyitásban hanem a zárszerelésben is nagy gyakorlattal rendelkeznek. Ezért bármilyen tanácsra segítségre van szüksége szívesen segítünk. Ugyanígy a zár karbantartás, zár javítás is a szakterületünk bármilyen zárról is legyen szó.